passages
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.

Johann Sebastian Bach

Go down

Johann Sebastian Bach Empty Johann Sebastian Bach

Témanyitás by Levin Pént. Ápr. 28, 2017 5:36 am

Johann Sebastian Bach Mondat10

Johann Sebastian Bach  (1685. március 21., Eisenach – 1750. július 28., Lipcse)

Johann Sebastian Bach a barokk (és az egyetemes) zene egyik legnagyobb mestere. Már gyermekkorában kitűnt zenei tehetségével. Először édesapjától, a szintén neves Johann Ambrosius Bachtól, majd szülei halála után bátyjától, Johann Christoph Bachtól tanult. Első állása 1703-ban Weimarban volt, ahonnan később gyalogosan indult el Lübeckbe, hogy a kor neves orgonistáját, Buxtehudét felkeresse. 1707-ben a mühlhauseni (Türingia) Szent Blasius-templom orgonistája lett.
1717-től udvari karmester Köthenben.
1718-ban, első felesége – Maria Barbara – halála után nőül vette Anna Magdalena Wilckent, ő volt az első nő, aki a templomban egyházi szertartásokon énekelhetett, addig a szoprán szólamokat férfiak vagy fiúk tolmácsolták.  Két házasságából 20 gyermeke született, de nem mindegyik maradt életben. Fiai közül is sokan választották a zenei pályát. 1722-ben Lipcsében megüresedett a Tamás-templom és iskola kántori állása, vele együtt a director musices tisztsége, s ez Lipcse összes templomának zenei irányítását is magában foglalta. A kántori állás kötelezte a zeneszerzőt új művek írására, ez hetente minimum két kantátát jelentett, a mű betanítását (férfi- és fiúkar, zenekar, szólisták) és előadását. Bach ekkor lett a Tamás-templom karnagya, s ez az állás egész életművét meghatározta. Amikor 1734-ben az iskola vezetésében változás történt, és az új igazgató a zenének kevesebb teret engedett, Bach a szász fejedelmi udvar támogatását élvezve megkapta az udvari karmester és zeneszerző címet (a titulus a nagyon előkelően hangzó Königlich Pohlnischer und Chur Saechssischer Hoff-Kompositeur, Capellmeister und Director Chori Musica Lipsiensis volt).
Élete utolsó három évében látása nagyban meggyöngült, három hályogműtétet hajtottak végre rajta, végül mégis megvakult. 1750. július 31-én temették el a lipcsei János-templom déli falánál lévő temetőben. Ezt a temetőt később felszámolták, s ma sem tudjuk, hol találhatók Bach földi maradványai. Jelképes sírja van a lipcsei Tamás-templomban.
Az utókor a mester iránti tiszteletből a barokk zene korszakának lezárását jelképesen  Bach halálának esztendejével jelöli.
Halála után ismertsége és elismertsége hamar feledésbe merült, s majd a bécsi klasszicizmus, de még inkább a romantika fedezi újra fel Bach nagyságát.
Életművében az opera kivételével megtalálható a barokk zenei műfajok szinte mindegyike, és ezekben maradandót alkotott. Az életmű tematikus rendszerezését és katalogizálását W. Schmieder végezte el, a művek címe mellett látható BWV rövidítés az e jegyzékben található sorszámot vezeti be.
Bármily hihetetlenül hangzik is, Bach gazdag életművének csupán mintegy a fele maradt fenn, a Bach-művek többi része elveszett.
Hatszáznál is több kantátája közül csak kétszázat találtak meg.
Gondoljunk csak bele: akkoriban még nem létezett kottapapír, Bach saját maga vonalazta a kottaírásra használt papírt! A mai kottapapírok oldalanként 6–32 sort tartalmaznak, mindegyik sor öt vonalat – és ezt kézzel kellett megvonalazni, sokszor gyertyafény mellett.
A saját használatra szánt kottákat nem másolták le, ezek nagy része pedig Bach halála után egyszerűen megsemmisült.
Ha jól emlékszem Ráth-Végh István egyik könyvében olvastam arról, hogy a művek egy részét egy gyűjtő egy zöldségestől szerezte meg, aki csomagolópapírnak használta őket.

Az 1996-ban a hollandiai Leeuwarden-ben létrejött független hanglemezkiadó, a Brilliant Classics 1999-ben 160 korongon jelentette meg Johann Sebastian Bach életművének fennmaradt valamennyi darabját.
Levin
Levin
Admin

Virgo Hozzászólások száma : 352
Pontok : 554
Reputation : 27
Join date : 2016. Dec. 30.
Age : 72
Tartózkodási hely : Budapest

https://passages.hungarianforum.com

Vissza az elejére Go down

Johann Sebastian Bach Empty Re: Johann Sebastian Bach

Témanyitás by Levin Pént. Ápr. 28, 2017 5:57 am

Vol I - Orchestral Works & Chamber Music
CD1: Brandenburg Concertos

Johann Sebastian Bach Bachi_10

Bachnak egyedül a kötheni években adatott meg, hogy jó képességű, mai értelemben vett „hivatásos” zenekarral dolgozhatott együtt, amely 18 főnyi létszámával tekintélyes együttesnek számított. Hegedűversenyei, zenekari szvitjei mellett valószínűleg ez a társaság játszotta első ízben a brandenburgi versenyeket is; utóbbiak virtuóz, a kor átlag-írásmódját jóval meghaladó technikai színvonala ékesen bizonyítja a kötheni muzsikusok nyilvánvaló képességeit.
Bach 1718-ban, Lipót herceg kíséretében Karlsbadban tartózkodott, és itt ismerkedett meg Christian Ludwig brandenburgi őrgróffal, aki udvari zenekara számára műveket rendelt a kötheni karmestertől. Bach 1721 márciusában, saját kéziratos partitúrában küldte el a 6 concertót, amelyeket valószínű elő sem adtak Brandenburgban – talán nehézségük miatt –, és a művekért járó honoráriumról sem tud a krónika.
A 6 verseny közös jellemzője a derűs, életerős hang: valamennyi dúr hangnemű. Nyitó témáik szinte kivétel nélkül hármashangzatot körülíró, világos dallamok, amelyek potenciális energiája táplálja a tételek gazdagon szőtt, százféleképpen variált zenei anyagát. Mindegyik darab különböző zenekari apparátusra íródott. A szólisták csoportja – a tisztán vonósokra írt III. és VI. koncert kivételével – fúvós és vonós hangszereket egyesít, sajátos színt és karaktert kölcsönözve az alaphangzást meghatározó concertinónak. A műfajban inkább használatos fafúvók mellett Bach vadászkürtöt, trombitát is alkalmaz. Szerkezetét tekintve tulajdonképpen csak a II., IV. és V. verseny nevezhető igazán concerto grossónak, azaz kisebb és nagyobb hangszer-csoport szembeállításán alapuló formának. A fuvola és a hegedű mindhárom koncert szólóegyüttesében szerepel; a II-ban ezekhez trombita és oboa, a IV-ben még egy fuvola, az V-ben pedig csembaló társul. Ezek a műfajban eddig szokatlan hangszer-kombinációk adják mindegyik darab jellegzetes karakterét. A kézirat előadói gyakorlatra vonatkozó különleges értéke az előadási jelek Bachnál szokatlan sokasága: ennek okát abban gyanítják a kutatók, hogy Bach – személyes betanítás hiányában – megfelelő instrukciókkal kívánta ellátni a brandenburgi muzsikusokat.

No. 1 in F major, BWV 1046
01. [no tempo indication] (usually performed at Allegro or Allegro moderato)
02. Adagio in D minor
03. Allegro
04. Menuet – Trio I – Menuet da capo – Polacca – Menuet da capo – Trio II – Menuet da capo

No. 2 in F major, BWV 1047
05. [no tempo indication] (usually performed at Allegro)
06. Andante in D minor
07. Allegro assai

No. 3 in G major, BWV 1048
08. [no tempo indication] (usually performed at Allegro or Allegro moderato)
09. Adagio in E minor
10. Allegro

Musica Amphion
Conductor: Pieter-Jan Belder

Download/Letöltés
Password/Jelszó: levente

Kód:
http://tinyurl.com/lcezmlj
Levin
Levin
Admin

Virgo Hozzászólások száma : 352
Pontok : 554
Reputation : 27
Join date : 2016. Dec. 30.
Age : 72
Tartózkodási hely : Budapest

https://passages.hungarianforum.com

Vissza az elejére Go down

Johann Sebastian Bach Empty Re: Johann Sebastian Bach

Témanyitás by Levin Pént. Ápr. 28, 2017 6:22 am

Vol I - Orchestral Works & Chamber Music
CD2: Brandenburg Concertos

Johann Sebastian Bach I_210

No. 4 in G major, BWV 1049
01. Allegro
02. Andante in E minor
03. Presto

No. 5 in D major, BWV 1050
04. Allegro
05. Affettuoso in B minor
06. Allegro

No. 6 in B♭ major, BWV 1051
07. [no tempo indication, alla breve] (usually performed at Allegro or Allegro moderato)
08. Adagio ma non tanto (in E♭ major, ends in an imperfect cadence of G minor)
09. Allegro

Musica Amphion
Conductor: Pieter-Jan Belder

Download/Letöltés
Password/Jelszó: levente
Kód:
http://tinyurl.com/jwlwjs8
Levin
Levin
Admin

Virgo Hozzászólások száma : 352
Pontok : 554
Reputation : 27
Join date : 2016. Dec. 30.
Age : 72
Tartózkodási hely : Budapest

https://passages.hungarianforum.com

Vissza az elejére Go down

Johann Sebastian Bach Empty Re: Johann Sebastian Bach

Témanyitás by Levin Vas. Ápr. 30, 2017 6:08 am

Vol I - Orchestral Works & Chamber Music
CD3: Orchestral Suites 1 & 2

Johann Sebastian Bach Bachi_11

1660 után a francia udvarban alkotó Jean-Baptiste Lully nevéhez kötődik az Ouverture, az entrée des ballet de cour kialakítása. Az operanyitány hármas lassú-gyors-lassú tagolása a német területeken is oly kedveltté vált, hogy a hangszeres nyitány-szvitek kezdő Ouverture tételének is meghatározó elemévé vált. Lully alkalmazta elsőként a zenekari szvit elnevezést az operáiban szereplő Ouverture és francia táncok (Bourrée, Gigue, Courante, Menuet stb.) gyűjteményére. Lully – a „Napkirály” XIV. Lajos teljhatalmú udvari zeneszerzője és zenei intendánsa – óriási hatással volt a barokk zenekari hangzásra azáltal, hogy a királyi 24 hegedűst (24 violons du roi) további 16 vonóssal (Bande des petits violons) és 12 oboistával egészítette ki. E meghatározó zenekari összeállítás mellett a zenei elképzelések és dallamok tették igazán franciás hangzásúakká zenéjét. Ezeket szerte Európában meghallották, másolták, utánozták. Ki szolgai módon, ki művészien.

Johann Sebastian Bach (1685–1750) négy zenekari szvitje (BWV 1066–1069) a szerző instrumentális műveinek sorát gazdagítja a Brandenburgi versenyek (BWV 1046–1051), hegedű és csembalóversenyei mellett. A szerző által ouverture-ként emlegetett szvitjei francia stílusú nyitány-szvitek. A zenekari szvitek keletkezési idejét egyes Bach-kutatók Bach kötheni udvarban eltöltött idejére, míg mások az 1725 körüli lipcsei évekre teszik.

A francia zenével történő találkozásához időben kissé vissza kell tekinteni az 1700–1702-ig terjedő időszakra, amikor Bach a lüneburgi Michaelis Gymnasium ösztöndíjas diákjainak sorába tartozott. Iskolájának kottatára korának egyik leggazdagabb gyűjteménye volt, ahol Bach zenei ismereteit szorgosan bővítette számos német, olasz és francia zene tanulmányozásával. Lüneburg hűbérura a hannoveri hercegi család volt. A herceg Lüneburgtól nem messze, Celle-ben lévő kastélyában fényűző franciás udvarral rendelkezett, ahol a zártkörű estélyeken francia zenekar szórakoztatta a közönséget. Kutatások szerint Thomas de La Selle, Bach lüneburgi iskolájának táncmestere és a zenekar hegedűse is volt egyben, s Bach az ő segítségével ismerkedett a francia kamarazenével. Lully és Couperin művei mellett Grigny, Dieupart szvitjeit is játszotta a zenekarban Bach, mint kisegítő hegedűs. Ezekről a művekről saját kezűleg készített másolatokat. Külön táblázatot készített a francia stílusú díszítésekről ugyanúgy, ahogy később segítségképpen lejegyezte a „maniere” legfontosabb díszítéseit a fiának, Wilhelm Friedemann Bachnak írt Klavierbüchlein gyűjteményébe. (Hetessy Csaba)

Suite No. 1 in C major, BWV 1066
01. Ouverture
02. Courante
03. Gavotte I/II
04. Forlane
05. Menuet I/II
06. Bourrée I/II
07. Passepied I/II

Suite No. 2 in B minor, BWV 1067
08. Ouverture
09. Rondeau
10. Sarabande
11. Bourrée I/II
12. Polonaise / Double
13. Menuet
14. Badinerie

Consort of London
Conductor:  Robert Haydon Clark

Download/Letöltés
Password/Jelszó: levente
Kód:
http://tinyurl.com/ms6q265


A hozzászólást Levin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Ápr. 30, 2017 9:51 am-kor.
Levin
Levin
Admin

Virgo Hozzászólások száma : 352
Pontok : 554
Reputation : 27
Join date : 2016. Dec. 30.
Age : 72
Tartózkodási hely : Budapest

https://passages.hungarianforum.com

Vissza az elejére Go down

Johann Sebastian Bach Empty Re: Johann Sebastian Bach

Témanyitás by Levin Vas. Ápr. 30, 2017 6:46 am

Vol I - Orchestral Works & Chamber Music
CD4: Orchestral Suites 3 & 4

Johann Sebastian Bach Bach1_10

A kutatók által legkorábbira datált D-dúr szvit (BWV 1069) nyitányában a hangolásnak köszönhetően szerephez jutnak a trombiták, és csillogó hangzásukkal varázsolják ünnepélyessé a zenét az üstdob kísérettel. A 3-es Menuet a hegedűk és oboák vezetésével lüktet, szinte egy kisebb concertino-t hallunk. A Résouissance (jelentése: vidám szórakozás) karaktere pergő tűzijáték, ahol ismét trombiták, oboák, üstdob, vonósok és continuo szerepelnek. A tételben nem is Lully, hanem mintha Handel zenéje és pompázatos hangszerelése köszönne vissza kísérteties módon. Pedig ez is Johann Sebastian Bach. Vagy ez maga a késő barokk? Amikor szinte nem különböznek a művek külső kontúrjai? (Hetessy Csaba)

Suite No. 3 in D major, BWV 1068
01. Ouverture
02. Air
03. Gavotte
04. Bourrée
05. Gigue

Suite No. 4 in D major, BWV 1069
06. Ouverture
07. Bourrée
08. Gavotte
09. Menuet I/II
10. Réjouissance

Consort of London
Conductor:  Robert Haydon Clark

Download/Letöltés
Password/Jelszó: levente
Kód:
http://tinyurl.com/ms6q265


A hozzászólást Levin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Május 05, 2017 5:51 am-kor.
Levin
Levin
Admin

Virgo Hozzászólások száma : 352
Pontok : 554
Reputation : 27
Join date : 2016. Dec. 30.
Age : 72
Tartózkodási hely : Budapest

https://passages.hungarianforum.com

Vissza az elejére Go down

Johann Sebastian Bach Empty Re: Johann Sebastian Bach

Témanyitás by Levin Pént. Május 05, 2017 5:51 am

Vol I - Orchestral Works & Chamber Music
CD5: Violin Concertos

Johann Sebastian Bach Bach1_11

"Érdemes lenne jó néhány nem-zenész fiataltól megkérdezni, mire gondol, ha azt a kifejezést hallja, hogy zongoraverseny vagy hegedűverseny. Tulajdonképpen a legszélsőségesebb képzettársításokon sem rökönyödhetnénk meg (például azon, hogy motorral felszerelt négykerekű zongorák körversenyt futnak), hiszen a kifejezés önmagában is meglehetősen szerencsétlen. Nehéz lenne pontosan kideríteni, hogyan nyert polgárjogot a leginkább sportvonatkozásban használatos „verseny” szó a zenei műfajok világában, valószínű azonban, hogy a barokk concertók jellemzéséből ismerős „hangszerek közötti versengés” lehetett a kiindulópont. A német, angol vagy francia nyelvben ma is az olasz concerto szó megfelelő változatát használják, és hasonlóképpen nálunk is elterjedt kifejezés a zongorakoncert vagy hegedűkoncert, annak ellenére, hogy a koncert szó önmagában mást is jelent: hangversenyt. A műfaj gyűjtőneve a versenymű, így tehát a verseny szó, úgy tűnik, végleg beleivódott zenei szókincsünkbe (a zenei versenyekről nem is beszélve).
Versengés, vetélkedés a szólóhangszer (vagy szólóhangszerek) és a zenekari hangszerek között: ez a barokk concertók egyik legjellegzetesebb vonása; ezt tanítja minden tankönyv, ezt olvashatjuk a hangverseny-ismertetőkben. Azt is tudjuk, hogy ha egy hangszer áll a zenekarral szemben, akkor szóló-concertóról beszélünk, ha egy kis hangszercsoport, akkor concerto grossóról. Ma már mindezt – hallgatólagos megállapodás alapján – egyértelműnek fogadjuk el, holott a barokk zene korában egyáltalán nem volt az. Kezdetben a concerto szót egészen más értelemben használták, általában a különféle típusú hangszerek vagy énekesek és hangszerek egyesítéséből létrejött zeneműveket hívták így, a szó „megállapodás, megbeszélés” értelmében. Így következésképp a concerto műfaj ebben az értelemben nem feltételezett okvetlenül szólista közreműködőt. A concerto szó másik, ma is használt jelentése a barokk fénykorában terjedt el, akkor is egyszerre két jelentésben; mint zenei műfaj és mint zenélési, előadási mód. Ekkor már valóban a szólamok közötti versengéssel, vetélkedéssel lehetett jellemezni a concertókat, hiszen a legtöbb zenekar felépítése is ilyen játékmódra ösztönzött.

Jelenleg összesen hat Bach hegedűversenyről tudunk, ezek közül kettő maradt fenn eredeti formájában (az a-moll Bach kéziratában, az E-dúr másolatokban), a többi négy csembalóversenyként hagyományozódott az utókorra. Hogy e csembalóversenyek Bach saját hegedűversenyeinek átiratai, bizonyítják a csembalószólam hegedűszerű, a hegedű technikáját kihasználó dallamfordulatai, valamint az a tény, hogy a fennmaradt a-moll és E-dúr hegedűversenynek is elkészítette Bach a csembalóverseny-verzióját." (A hét zeneműve)

Violin Concerto in A minor BWV 1041
01. I. Allegro
02. II. Adagio
03. III. Allegro

Violin Concerto in E major BWV 1042
04. I. Allegro
05. II. Adagio
06. III. Allegro Assai

Violin Concerto in D minor BWV 1052
07. I. Allegro
08. II. Largo
09. III. Presto

Violin Concerto in G minor BWV 1056
10. I. Allegro
11. II. Andante
12. III. Allegro Assai

Emmy Verhey - violin
Camerata Antonio Luco

Concerto for 3 violins, strings & basso continuo in D major BWV 1064
13. I. Allegro
14. II. Adagio
15. III. Allegro

Henk Rubingh, Rainer Kussmaul, Thomas Hengelbrock - Violin
Amsterdam Bach Soloists

Download/Letöltés
Password/Jelszó: levente
Kód:
http://tinyurl.com/m23ctcf


A hozzászólást Levin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Május 10, 2017 3:54 pm-kor.
Levin
Levin
Admin

Virgo Hozzászólások száma : 352
Pontok : 554
Reputation : 27
Join date : 2016. Dec. 30.
Age : 72
Tartózkodási hely : Budapest

https://passages.hungarianforum.com

Vissza az elejére Go down

Johann Sebastian Bach Empty Re: Johann Sebastian Bach

Témanyitás by Levin Szer. Május 10, 2017 3:54 pm

Vol I - Orchestral Works & Chamber Music
CD6: Harpsichord Concertos

Johann Sebastian Bach Bach0110

Bach instrumentális művei, köztük a concertók keletkezési idejét a szakirodalom általában Bach kötheni udvarban eltöltött idejére (1718-1723) teszi , de egyes kutatók szerint több darab íródhatott a lipcsei évek első időszakában 1725 körül is. Feltételezik, hogy ez utóbbiak a lipcsei Collegium Musicum előadásaira készülhettek, melynek Bach 1729 és 1737 között a vezetője is volt. A Telemann alapította együttes - melynek tagjait az egyetem hallgatóiból válogatott zenészek alkották - rendszeresen szabadtéri, fáklyákkal kivilágított esti koncerteket adott a Zimmermann-féle kávéházban, több száz fős publikumnak, s más városi rendezvényeken is fellépett. Bach minden bizonnyal nekik komponálta a csembalóversenyek nagy részét.

"A mai zenehallgató csembalóverseny formájában ismeri e műveket, a modern filológia azonban abból a feltevésből indul ki, hogy Bach csembalóversenyei szerzői átiratok, melyeknek eredetijében valamely egyszólamú dallamhangszer játszotta a magánszólamot.
E feltételezés három eseten alapul. Három Bach-csembalóversenyt ismerünk ugyanis, amelyeknek ténylegesen fennmaradt dallamhangszeres eredetije: a g-moll koncert (BWV 1058) előzménye az a-moll hegedűverseny (BWV 1041), a D-dúré az E-dúr hegedűverseny (BWV 1042), az F-dúré (BWV 1057) pedig a hegedű- és két furulyaszólistát előíró 4. Brandenburgi verseny. Nem csoda hát, ha már több, mint száz évvel ezelőtt, a régi Bach-összkiadás lapjain felmerült a gyanú: Bachnak nemcsak a fenti három, hanem valamennyi csembalóversenye – meglévő vagy elveszett eredetikből készült – átirat." (Dolinszky Miklós)

A művek:
Harpsichord Concerto, D Minor (BWV 1052)
6-1 Allegro 7:47
6-2 Adagio 5:39
6-3 Allegro 8:02

Harpsichord Concerto, E Major (BWV 1053)
6-4 Without Tempo Indication 8:06
6-5 Siciliano 4:27
6-6 Allegro 6:30

Harpsichord Concerto, D Major (BWV 1054)
6-7 Without Tempo Indication 7:50
6-8 Adagio E Piano Sempre 5:11
6-9 Allegro 2:50

Harpsichord Concerto, A Major (BWV 1055)
6-10 Allegro 4:27
6-11 Larghetto 5:29
6-12 Allegro Ma Non Tanto 4:10

Christine Schornsheim - harpsichord
Neues Bachisches Collegium Musicum
Conductor – Burkhard Glaetzner

Download/Letöltés
Password/Jelszó: levente
Kód:
https://zenekucko.com/wp/03453


A hozzászólást Levin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Jún. 27, 2020 7:47 am-kor.
Levin
Levin
Admin

Virgo Hozzászólások száma : 352
Pontok : 554
Reputation : 27
Join date : 2016. Dec. 30.
Age : 72
Tartózkodási hely : Budapest

https://passages.hungarianforum.com

Vissza az elejére Go down

Johann Sebastian Bach Empty Re: Johann Sebastian Bach

Témanyitás by Levin Szer. Május 10, 2017 4:08 pm

Vol I - Orchestral Works & Chamber Music
CD7: Harpsichord Concertos

Johann Sebastian Bach Bach_i10

Harpsichord Concerto, F Minor (BWV 1056)
7-1 Without Tempo Indication 4:26
7-2 Largo 2:25
7-3 Presto 3:31

Concerto For Harpsichord, 2 Flutes, Strings & Basso Continuo, F Major (BWV 1057)
7-4 Without Tempo Indication 7:13
7-5 Andante 3:40
7-6 Allegro Assai 5:11

Harpsichord Concerto, G Minor (BWV 1058)
7-7 Without Tempo Indication 4:10
7-8 Andante 6:09
7-9 Allegro Assai 4:01
Christine Schornsheim - harpsichord
Neues Bachisches Collegium Musicum
Conductor – Burkhard Glaetzner

Concerto For 2 Harpsichords, Strings & Basso Continuo, C Minor (BWV 1060)
7-10 Allegro 5:30
7-11 Largo Ovvero Adagio 5:45
7-12 Allegro 3:42

Christine Schornsheim, Armin Thalheim - harpsichord
Neues Bachisches Collegium Musicum
Conductor – Burkhard Glaetzner

Concerto For 4 Harpsichords, Strings & Basso Continuo, A Minor (BWV 1065)
7-13 Without Tempo Indication 3:58
7-14 Largo 2:30
7-15 Allegro 3:25

Christine Schornsheim, Armin Thalheim, Mechtild Stark, Violetta Liebsch - harpsichord
Neues Bachisches Collegium Musicum
Conductor – Burkhard Glaetzner

Download/Letöltés
Password/Jelszó: levente
Kód:
https://zenekucko.com/wp/03519


A hozzászólást Levin összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Júl. 03, 2020 12:29 pm-kor.
Levin
Levin
Admin

Virgo Hozzászólások száma : 352
Pontok : 554
Reputation : 27
Join date : 2016. Dec. 30.
Age : 72
Tartózkodási hely : Budapest

https://passages.hungarianforum.com

Vissza az elejére Go down

Johann Sebastian Bach Empty Re: Johann Sebastian Bach

Témanyitás by Levin Csüt. Május 18, 2017 7:50 am

Vol I - Orchestral Works & Chamber Music
CD8: Concertos for 2 & 3 Harpsichords

Johann Sebastian Bach Bach0111

Concerto For 2 Harpsichords, Strings & Basso Continuo, C Major (BWV 1061)
8-1 Allegro 7:19
8-2 Adagio Ovvero Largo 4:39
8-3 Fuga 5:50

Concerto For 2 Harpsichords, Strings & Basso Continuo, C Minor (BWV 1062)
8-4 Allegro 3:49
8-5 Andante 6:01
8-6 Allegro Assai 4:51

Concerto For 3 Harpsichords, Strings & Basso Continuo, D Minor (BWV 1063)

8-7 Allegro 5:03
8-8 Alla Siciliana 4:48
8-9 Allegro 4:30

Concerto For 3 Harpsichords, Strings & Basso Continuo, C Major (BWV 1064)
8-10 Allegro 6:30
8-11 Adagio 5:49
8-12 Allegro 4:32

Anton Heiller, Erna Heiller, Kurt Rapf - harpsichord
I Solisti Di Zagreb

Download/Letöltés
Password/Jelszó: levente
Kód:
https://zenekucko.com/wp/03589


A hozzászólást Levin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Júl. 23, 2020 11:57 am-kor.
Levin
Levin
Admin

Virgo Hozzászólások száma : 352
Pontok : 554
Reputation : 27
Join date : 2016. Dec. 30.
Age : 72
Tartózkodási hely : Budapest

https://passages.hungarianforum.com

Vissza az elejére Go down

Johann Sebastian Bach Empty Re: Johann Sebastian Bach

Témanyitás by Levin Kedd Május 23, 2017 11:42 am

Vol I - Orchestral Works & Chamber Music
CD9: Double Concertos

Johann Sebastian Bach Bach1_12

"Johann Sebastian Bach életében – ha első feleségének halálától eltekintünk – sok szempontból bizonnyal az 1717 és 1723 közötti kötheni évek voltak a legkiegyensúlyozottabbak. A megelőző weimari periódus templomi orgonistája és a következő lipcsei korszak kántora és templomi zeneigazgatója Köthenben udvari karmesterként működött Lipót herceg udvarában. Ebben a par excellence világi állásban Bachnak nem volt köze templomi zenéhez, énekhanghoz, orgonához – nem is igen volt igényesebb hangszer a hercegi kastélyban -, mégis olyan jól érezte magát, hogy egy későbbi levelében így emlékezett: Köthenben „kegyes, zenekedvelő és egyben zeneértő fejedelmet szolgáltam, s azt reméltem, hogy nála fejezhetem be az életemet”. Sőt: amikor meghívták Lipcsébe, a Tamás-templom zeneigazgatójának és kántorának, akkor, mint maga írja, „… cseppet sem volt ínyemre, hogy karnagyból kántorrá legyek”." (Malina János, MR2.hu)
A kötheni korszakban születtek a két szólóhangszerre és zenekarra írt versenyművek is.

A művek:
Concerto for flute, violin, harpsichord, strings & b.c. in A minor, BWV 1044
1. Allegro 8:57
2. Adagio 5:57
3. Alla breve 7:29
Marieke Schneemann (flute), Le Perry(violin), Menno van Delft (harpsichord), Netherlands Bach Ensemble, Krijn Koetsveld

Concerto for oboe, violin, strings & b.c. in D minor, BWV 1060
4. Allegro 5:01
5. Adagio 5:53
6. Allegro 3:38
Danielle Kreeft(oboe), Juditha Heberlin (violin), Netherlands Bach Ensemble, Krijn Koetsveld

Concerto for oboe d'amore, strings & b.c. in A major, BWV 1055
7. Allegro 4:03
8. Larghetto 4:19
9. Allegro ma non tanto 4:02
Rob Visser (oboe d'amore), Amsterdam Bach Soloists

Concerto for 2 violins, strings & b.c. in D minor, BWV 1043
10. Vivace 4:06
11. Largo 7:03
12. Allegro 5:20
Darius Polack, Kamil Dryzgula (violins), Lodz Chamber Orchestra, Zdzilav Szostak

Download/Letöltés
Password/Jelszó: levente
Kód:
https://zenekucko.com/wp/03663


A hozzászólást Levin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Aug. 05, 2020 11:47 am-kor.
Levin
Levin
Admin

Virgo Hozzászólások száma : 352
Pontok : 554
Reputation : 27
Join date : 2016. Dec. 30.
Age : 72
Tartózkodási hely : Budapest

https://passages.hungarianforum.com

Vissza az elejére Go down

Johann Sebastian Bach Empty Re: Johann Sebastian Bach

Témanyitás by Levin Kedd Május 30, 2017 12:57 pm

Vol I - Orchestral Works & Chamber Music
CD10: Sonate e partite per Violino Solo I.

Johann Sebastian Bach Bach_i11

"Bach, aki apjától tanult hegedülni, bizonyára jól játszott e hangszeren, hiszen Weimarban (1708—1717) a koncertmesteri állást is betöltötte. Szólóhegedűre irt szonátáit és partitáit mindencsérre kiváló hegedűs számára írhatta, mert ezeknek technikai-zenei megoldása akkor is jelentős nehézséggel járhatott, ha — mint azt feltételezzük — annakidején laza vonót használtak, és az akkordokat egyszerre szólaltatták meg. Mind e nehézségek mellett sem a technikai próbatét lehetett a zeneköltő elsőrendű célja, hanem az a szellemi erőpróba, hogy a hangzó anyag minimumával a kifejezés maximumát valósítsa meg.

A partita műfaja azonos a szvitével. Elnevezése a síposok szvitmuzsikájának ünnepi alkalmára (Parthie) utal. A szvit-vagy suite a XVI. században alakult ki. Eredetileg táncdalokat foglalt sorozatba, utóbb ezeket hangszeres formában terjesztették el a vándor muzsikusok. 1600 táján népszerű tánc volt például a Padovana, Gagliarda és a Romanesca. A szvit táncdarabjait közös hangnem és rokon tematikus anyag fűzi össze. A harmincéves háború nagy nemzetközi csataterein ugyan a legkevésbé sem kultúrájuk kicserélése céljából adtak egymásnak találkozót a különféle népek fiai, azonban honi táncmuzsikájuk mégis elkísérte őket e szomorú találkozókra, és a táncfüzér újabb tételekkel gyarapodott. Kialakult a táncok meghatározott sorrendje: Allemande, Courante, Sarabande, Gigue. Ezeket csekély változtatással Bach szvitjei, ill. partitái is átvették, de nyitótételük rendszerint nem táncdarab, hanem Prelúdium, Fantázia, Sinfonia stb.

Azokban a többtételes darabokban, amelyeket a zeneszerző szonátáknak nevez, az olasz templomi szonáta mintáját követi: általában így a tételek száma, tempójuk váltakozóan lassú meg gyors. Az egyik lassú tétel hangneme eltér a mű alaptonalitásától: a párhuzamos vagy más, rokon hangnemben íródott, akárcsak a versenyművek lassú tételei: Az első Adagio rendszerint a szó szoros értelmében bevezető tétel: a második, gyors tétel előjátéka, amely olykor nem is fejeződik be teljes zárlattal, hanem a dominánson ér — nyilvánvalóan ideiglenes — nyugvópontra (a-moll és C-dúr szonáta!). Valamennyi szonáta zárótétele azonos karakterű: egyszólamú, tizenhatodokban mozgó, két részre tagolódó tétel, amely a versenyművek fináléival rokon." (Pándi Marianne , fidelio.hu)

A műveket Mark Lubotsky orosz hegedűs adja elő.

A művek:
Sonata no. 1 in G minor, BWV 1001
1. Adagio
2. Fuga (Allegro)
3. Siciliana
4. Presto

Partita no. 1 in B minor, BWV 1002
5. Allemanda
6. Double
7. Corrente
8. Presto
9. Sarabande
10.Double
11.Tempo di Borea
12.Double.

Sonata no. 2 in A minor, BWV 1003
13. Grave
14. Fuga
15. Andante
16. Allegro

Download/Letöltés
Password/Jelszó: levente
Kód:
https://zenekucko.com/wp/03738


A hozzászólást Levin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Aug. 17, 2020 7:38 am-kor.
Levin
Levin
Admin

Virgo Hozzászólások száma : 352
Pontok : 554
Reputation : 27
Join date : 2016. Dec. 30.
Age : 72
Tartózkodási hely : Budapest

https://passages.hungarianforum.com

Vissza az elejére Go down

Johann Sebastian Bach Empty Re: Johann Sebastian Bach

Témanyitás by Levin Kedd Május 30, 2017 12:59 pm

Vol I - Orchestral Works & Chamber Music
CD11: Sonate e partite per Violino Solo II.

Johann Sebastian Bach Bach0112

A művek:
Partita No.2 in D minor, BWV 1004
1. Allemande 4:43
2. Courante 2:28
3. Sarabande 4:14
4. Giga 4:16
5. Ciacona 14:39

Sonata No.3 in C major, BWV 1005
6. Adagio 3:40
7. Fuga 10:34
8. Largo 3:10
9. Allegro assai 5:03

Partita No.3 in E major, BWV 1006
10. Preludio 3:26
11. Loure 4:09
12. Gavotte & Rondeau 2:48
13. Menuet I - menuet II - menuet I 4:37
14. Bourree 1:15
15. Gigue 1:58

A műveket Mark Lubotsky orosz hegedűs adja elő.

Download/Letöltés
Password/Jelszó: levente
Kód:
http://tinyurl.com/ycl2x7vm
Levin
Levin
Admin

Virgo Hozzászólások száma : 352
Pontok : 554
Reputation : 27
Join date : 2016. Dec. 30.
Age : 72
Tartózkodási hely : Budapest

https://passages.hungarianforum.com

Vissza az elejére Go down

Johann Sebastian Bach Empty Re: Johann Sebastian Bach

Témanyitás by Levin Pént. Jún. 09, 2017 4:31 pm

Vol I - Orchestral Works & Chamber Music
CD12: Cello Suites

Johann Sebastian Bach Bach_i12

"Azt, hogy Bach a hat, szóló csellóra íródott szvitsorozatot mikor, és miért írta, tisztázatlan. Feltehetőleg a kötheni udvar csellistáinak készült (Christian Ferdinand Abel és Christian Linigke).
A szóló hegedűre írott művekkel ellentétben ebből sajnos nem maradt fenn Bach kezétől kotta, csak Anna Magdalena Bach másolatában. Ezen kívül Johann Peter Keller másolatában és két anonim másolat maradt fenn. Ezek mind eltérő vonásokat, artikulációkat, illetve néhol hangokat tartalmaznak, így nehezítik a művek megértését." - írja a Wikipédia.

A művek:
Suite No.1 in G major, BWV 1007
1. Prelude 2:37
2. Allemande 3:53
3. Courante 3:04
4. Sarabande 4:00
5. Menuet I & II 3:51
6. Gigue 1:54

Suite No.3 in C major, BWV 1009
7. Prelude 3:57
8. Allemande 3:59
9. Courante 3:36
10. Sarabande 5:39
11. Bouree I & II 4:45
12. Gigue 3:35

Suite No.5 in C minor, BWV 1011
13. Prelude 6:01
14. Allemande 4:41
15. Courante 1:57
16. Sarabande 5:08
17. Gavotte I & II 4:38
18. Gigue 2:32

Jaap ter Linden - cello

Download/Letöltés
Password/Jelszó: levente
Kód:
http://tinyurl.com/ycb7rd4l
Levin
Levin
Admin

Virgo Hozzászólások száma : 352
Pontok : 554
Reputation : 27
Join date : 2016. Dec. 30.
Age : 72
Tartózkodási hely : Budapest

https://passages.hungarianforum.com

Vissza az elejére Go down

Johann Sebastian Bach Empty Re: Johann Sebastian Bach

Témanyitás by Levin Pént. Jún. 09, 2017 4:38 pm

Vol I - Orchestral Works & Chamber Music
CD13: Cello Suites

Johann Sebastian Bach Bach011

A művek:
Suite no. 2 in D minor, BWV 1008
1. I. Prelude
2. II. Allemande
3. III. Courante
4. IV. Sarabande
5. V. Minuet I & II
6. VI. Gigue

Suite no. 4 in E-flat major, BWV 1010
7. I. Prelude
8. II. Allemande
9. III. Courante
10. IV. Sarabande
11. V. Bourrée I & II
12. VI. Gigue

Suite no. 6 in D major, BWV 1012
13. I. Prelude
14. II. Allemande
15. III. Courante
16. IV. Sarabande
17. V. Gavotte I & II
18. VI. Gigue

Jaap ter Linden - cello

Download/Letöltés
Password/Jelszó: levente
Kód:
http://tinyurl.com/ycb7rd4l
Levin
Levin
Admin

Virgo Hozzászólások száma : 352
Pontok : 554
Reputation : 27
Join date : 2016. Dec. 30.
Age : 72
Tartózkodási hely : Budapest

https://passages.hungarianforum.com

Vissza az elejére Go down

Johann Sebastian Bach Empty Re: Johann Sebastian Bach

Témanyitás by Levin Pént. Jún. 16, 2017 5:31 pm

Vol I - Orchestral Works & Chamber Music
CD14: Flute Sonatas

Johann Sebastian Bach Bach0113

Bach kamarazenéjének legnagyobb része a kötheni „hangszeres” évek derekán, 1720 körül keletkezett. A harmincas éveiben járó zeneszerző 1717-től 1723-ig működött karmesterként a kis anhalti fejedelmi udvarban, ahol alkotói fantáziáját elsősorban az instrumentális zenére összpontosította.
Műfajukat tekintve a Bach-jegyzékben hármasával ciklusba rendezett fuvolaszonáták a kor párhuzamosan egymás mellett élő két fuvolatípusához hasonlóan, két egymással rokon formatípusba tartoznak. Az obligát csembalóval kísért háromtételes, concerto-típusú szonáták közül (BWV 1030—1032) mindössze az első, eredetileg g-moll hangnemű, később h-mollba transzponált kompozíció bizonyult hitelesnek, és maradt fenn teljes egészében. A négytételes, continuo-kíséretes fuvolaszonáták ezzel szemben (BWV 1033—1035) a chiesa-típusú, vagyis templomi szonáta tételrendjét és formai hagyományait követik.

A művek:
Sonata in B minor, BWV 1030
01. I. Andante 9:18
02. II. Largo e dolce 3:37
03. III. Presto 6:01

Sonata in E-flat major, BWV 1031
04. I. Allegro moderato 3:39
05. II. Siciliano 2:15
06. III. Allegro 5:20

Sonata in A major, BWV 1032
07. I. Vivace 5:03
08. II. Largo e dolce 3:08
09. III. Allegro 4:36

Stephen Preston - flute
Jordi Savall - viola da gamba
Trevor Pinnock - harpsichord

Download/Letöltés
Password/Jelszó: levente
Kód:
http://tinyurl.com/y8b3rbel

Levin
Levin
Admin

Virgo Hozzászólások száma : 352
Pontok : 554
Reputation : 27
Join date : 2016. Dec. 30.
Age : 72
Tartózkodási hely : Budapest

https://passages.hungarianforum.com

Vissza az elejére Go down

Johann Sebastian Bach Empty Re: Johann Sebastian Bach

Témanyitás by Levin Pént. Jún. 16, 2017 5:36 pm

Vol I - Orchestral Works & Chamber Music
CD15: Flute Sonatas

Johann Sebastian Bach Bach0114

A művek:
Sonata in C major, BWV 1033
01. I. Andante 1:45
02. II. Allegro 2:41
03. III. Adagio 1:45
04. IV. Menuet I & II 2:52

Sonata in E minor, BWV 1034
05. I. Adagio ma non tanto 3:13
06. II. Allegro 2:47
07. III. Andante 3:24
08. IV. Allegro 5:23

Sonata in E major, BWV 1035
09. I. Adagio ma non tanto 2:29
10. II. Allegro 3:18
11. III. Siciliano 3:47
12. IV. Allegro assai 3:17

Partita for solo flute in A minor, BWV 1013
13. I. Allemande 5:11

14. II. Corrente 4:04
15. III. Sarabande 5:59
16. IV. Bourrée anglaise 2:48

Stephen Preston - flute
Jordi Savall - viola da gamba
Trevor Pinnock - harpsichord

Download/Letöltés
Password/Jelszó: levente
Kód:
http://tinyurl.com/y8b3rbel

Levin
Levin
Admin

Virgo Hozzászólások száma : 352
Pontok : 554
Reputation : 27
Join date : 2016. Dec. 30.
Age : 72
Tartózkodási hely : Budapest

https://passages.hungarianforum.com

Vissza az elejére Go down

Johann Sebastian Bach Empty Re: Johann Sebastian Bach

Témanyitás by Levin Szomb. Júl. 01, 2017 5:28 am

Vol I - Orchestral Works & Chamber Music
CD16: Lute Works

Johann Sebastian Bach Bach0110

Bachot a lant, ez a régi hangszer nagyon érdekelte, jó barátja volt a lantművész Silvius Leopold Weiss-nek (1687-1750), saját hangszerei között is volt két lant és egy theorba, amely a lant mélyebb fekvésű, basszus-változata.
Összesen hét darabot komponált lantra, ebből három szvit, a többiek különálló darabok.

A műveket Jakob Lindberg adja elő egy, Michael Lowe oxfordi lantkészítő által 1981-ben készített 13 húros barokk lanton.

A művek:
Suite in G minor, BWV 995
1. Prelude 5:44
2. Allemande 4:58
3. Courante 2:01
4. Sarabande 2:38
5. Gavotte I & II 4:47
6. Gigue 2:27

Suite in E minor, BWV 996
7. Prelude 2:55
8. Allemande 2:46
9. Courante 3:05
10. Sarabande 4:01
11. Bourree 1:26
12. Gigue 3:51

Suite in C minor, BWV 997
13. Prelude 3:25
14. Fugue 8:18
15. Sarabande 5:14
16. Gigue-double 7:04

Download/Letöltés
Password/Jelszó: levente
Kód:
http://tinyurl.com/yasyeslp
Levin
Levin
Admin

Virgo Hozzászólások száma : 352
Pontok : 554
Reputation : 27
Join date : 2016. Dec. 30.
Age : 72
Tartózkodási hely : Budapest

https://passages.hungarianforum.com

Vissza az elejére Go down

Johann Sebastian Bach Empty Re: Johann Sebastian Bach

Témanyitás by Levin Szomb. Júl. 01, 2017 5:31 am

Vol I - Orchestral Works & Chamber Music
CD17: Lute Works

Johann Sebastian Bach Bach10

A műveket Jakob Lindberg adja elő egy, Michael Lowe oxfordi lantkészítő által 1981-ben készített 13 húros barokk lanton.

A művek:
Prelude, Fugue & Allegro in E flat major, BWV 998
1. Prelude 2:43
2. Fugue 6:36
3. Allegro 3:49

4. Prelude in C minor, BWV 999 1:58

5. Fugue in G minor, BWV 1000 5:48

Suite in E major, BWV 1006a
6. Prelude 5:10
7. Loure 3:38
8. Gavotte en rondeau 3:26
9. Menuet I & II 4:31
10. Bourree 2:00
11. Gigue 2:33

Download/Letöltés
Password/Jelszó: levente
Kód:
http://tinyurl.com/yasyeslp
Levin
Levin
Admin

Virgo Hozzászólások száma : 352
Pontok : 554
Reputation : 27
Join date : 2016. Dec. 30.
Age : 72
Tartózkodási hely : Budapest

https://passages.hungarianforum.com

Vissza az elejére Go down

Johann Sebastian Bach Empty Re: Johann Sebastian Bach

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére


 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.